Egy korábbi bejegyzésben arról próbáltuk győzködni az olvasót, hogy a jövő idő kifejezésére számos más lehetőség van a willen kívül, például a going to-s szerkezet. Remélhetőleg azt is sikerült bebizonyítanunk, hogy nem ördöngös dolog megtanulni, mikor melyiket kell használni. Most viszont be kell vallanunk, hogy még (legalább) kétfajta szerkezet áll a rendelkezésünkre a jövő idő kifejezésre. A jó hír az, hogy ezeket sem nehéz megkülönböztetni!

1. Present Continuous, ami a jövőre vonatkozik

A Present Continuousról már volt szó korábban, akkor azonban nem említettük, hogy bizony van jövő idejű jelentése is. De mikor használhatjuk? Akkor, ha olyan jövőbeli eseményről beszélünk, amit a határidőnaplónkba s bejegyez(het)nénk. Az most lényegtelen, hogy egyébként használunk-e határidőnaplót, elég ha elképzeljük, mit írnánk bele: a nagymama meglátogatása, színház, iszogatás a haverokkal, ebéd egy ügyféllel, fogorvos, stb. Az angol nyelvkönyvek ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy arrangementek ('megállapodás, egyeztetés, elrendezés') esetén jöhet a Present Continuous. Ez teljesen egybevág azzal, amit a határidőnaplóval mondtunk:  egyeztetnünk kellett a nagyival, a haverokkal, az ügyféllel és a fogorvossal, és meg kellett venni vagy lefoglalni a színházjegyet.

A Present Continuoust használjuk tehát, amikor például randit beszélünk meg: 

(Én Henry helyében feladnám.)

Emlékszünk-e még, hogy jövőbeli terveinkre mikor kell használni a going to-s szerkezetet? Akkor, amikor valamit már korábban, jóval a beszéd pillanata előtt eldöntöttünk. Állj, de amikor Wanda azt mondja, hogy a nagybátyjával fog sakkozni, azt már korábban eldöntötte, nem? Hiszen a naptárjába is beírta! Pontosan. Tulajdonképpen minden Present Continuousban kifejezett tervünket mondhatjuk going to-s szerkezettel is. Attól függ, hogy nekünk, a beszélőnek mi a fontosabb szempont. (Vagyis úgy mondjuk, ahogy mi akarjuk.) Ha az, hogy már elrendeztük a programunkat és/vagy megbeszéltük valaki mással, használjuk a Present Continoust! Ha maga a szándék a hangsúlyosabb, használjuk a going to-t! 

(Kitérő. Az, hogy minden I'm playing chess with my uncle-típusú mondatot mondhatnánk going to-val, még nem jelenti azt, hogy ez fordítva is igaz. A going to-s szándék nem feltétlen írható be a naptárunkba - hova is írhatnánk, amikor például azt mondjuk: I'm going to be an astronaut?)

2. Present Simple

Minden olyan jövőbeli esemény, melynek időpontja (kezdete, vége) tőlünk teljesen független, előre rögzítve van, Present Simple-ben mondandó:

3. Szintézis - a tehén monológja

Lássuk most az összes eddig tárgyalt igeidőt egy helyen:

What a nice, green tuft of grass! I'll eat it. (A beszéd pillanatában meghozott döntés.) Oh, no. I need to cross the ditch if I want to reach it. But I can't. Namely, I can't jump. But I can go around! Oh, no. I can hear my boss' dog. He's barking. How come? It's four o'clock and our eating time finishes at five! (Hiszen valószínűleg a tehénpásztor rögzítette ezt az időpontot, nem tehenünkön múlik, hogy mikor van vége a kajaidőnek.) And they're going to be here in ten minutes. (Tehenünk erre az ugatásból következtet, tehát abban a pillanatban érzékszerveivel érzékelhető jele van annak, hogy a főnöke és a kutyája mindjárt itt lesznek.) And I'm going to eat that nice green tuft of grass! (Ezt már korábban elhatározta, akkor, amikor megpillantotta a fűcsomót.) But that stupid dog will be angry. (Tehenünk korábbi tapasztataltai alapján következtet erre.) I don't care. I'm much bigger than that dog. Wait. I can't get into fight with the dog. I must be pretty tonight because I'm seeing my boyfriend. (Tehenünk ezt korábban megbeszélte a barátjával, és ha lenne neki, a naptárjába is beírhatná a randit.) OK, then I'll stay here. 

Röviden és elöljáróban azt mondanám, hogy fontos, de nem érdemes túlparázni. Mindig maradjon a szemünk előtt, hogy még a béna idegennyelvtudásunkat is jobb felvállalni, mint kukának maradni (ráadásul általában mindig sokkal többre vagyunk képesek, mint amit magunkról feltételeznénk). Találkoztam már olyan emberrel, aki irigylésre méltóan választékosan és szellemesen beszélt angolul, de borzasztóan lengyeles akcentussal, és olyannal is, aki messziről már-már anyanyelvűnek tűnt, de valójában se füle, se farka nem volt annak, amit mondott.

Meg lehet-e tanulni egyáltalán (megközelítően) tökéletes kiejtéssel beszélni angolul vagy bármilyen nyelven? Ha valakinek ez mindennél fontosabb, akkor bizonyára, de ha tényleg ez lenne legfőbb célunk, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy melyik nyelvjárás vagy nyelvváltozat kiejtésének elsajátítására áhítozunk. A BBC-angolra? És miért nem az új-zélandi vagy a kanadai változatra? Természetesen a tankönyvek nagy része a brit angolra épít, de gondoljunk bele, minek nagyobb az esélye: annak, hogy egy brittel VAGY annak, hogy valakivel a világ maradék országaiból találkozunk? Az a tendencia sem véletlen, hogy a hallásértéses feladatokban jókorát csökkent a királynő angoljának „tisztaságával” beszélő britek száma a többé-kevésbé érthetően, de akcentussal beszélő spanyolok, franciák, japánok, stb. javára. Sőt, szerintem, ha jól beszélünk egy idegen nyelvet, ahhoz az is hozzátartozik, hogy frusztráció, türelmetlenség és előítéletek nélkül végighallgatunk valakit, akinek (egyáltalán nem) tökéletes a kiejtése. Nem csak saját tökéletlen kiejtésünket kell elfogadnunk, hanem másokét is.

A legfontosabb, amire törekednünk kell, az érthetőség és az udvariasság. Ez pedig pontos, és nem feltétlenül szép, tökéletes, stb. kiejtést jelent. Lássuk, hogy az angolban mire kell figyelnünk a pontos kiejtéshez: 

1. A szavak helyes kiejtése: itt aztán nincs kecmec, külön meg kell tanulni az adott szó helyes (brit vagy amerikai) kiejtését. Ma már a legtöbb internetes szótár egyben hangosszótár is, és ha bizonytalanok vagyunk, inkább mindig ellenőrizzük a szavak helyes kiejtését, mert a rögzült hibáktól nagyon nehéz megszabadulni. Az életünk attól is könnyebb lesz, ha megtanuljuk a fonetikai jeleket, hiszen az angolban teljesen más hangok vannak, mint a magyarban, és a magyaros fonetikai átírásba már a thank you esetében beletörik a bicskánk (hiszen se nem szenk jú, se nem tenk jú. Brrrrrr…). Minden igyekezetünk ellenére előfordulhat, hogy egy szót helytelenül ejtünk ki (vagy partnerünk nem ismeri a helyes kiejtést, így nem ismeri fel az adott szót sem), ilyenkor érdemes betűzni (azaz az ábécét nem elfelejteni).       

2. A megfelelő szóhangsúly: a magyarban a hangsúly mindig az első szótagon van, az angolban sajnos nem. Szerencsére a helyes hangsúlyozás valahogy ragad is, meg valamennyire azért logikus is, de amikor utánanézünk a kiejtésnek, érdemes erre is odafigyelni. Már csak azért is, mert a hangsúlynak jelentésmegkülönböztető szerepe is lehet. Például a record szó esetében ha az első szótagon van a hangsúly, akkor 'lemezt, felvételt' jelent (vagyis főnév), míg ha a másodikon, akkor ige: 'feljegyez, rögzít'. (A fonetikai jelek esetében a ’-t, az aposztrófot kell figyelni, hiszen azt jelenti, hogy az utána álló szótag a hangsúlyos.)

3. A mondat intonációja: fontos a megfelelő szavak hangsúlyozása, a hanglejtés és tulajdonképpen a ritmus is. Az angolt sok tanítványom viccesen éneklőnek hallja – minden csak ízlés kérdése, külföldi ismerőseim számára pedig sokszor monotonnak tűnik a magyar, illetve unottnak, érdeklődésmentesnek az a magyar, aki magyar intonációval beszél angolul is. A megfelelő szavak hangsúlyozása nem olyan nehéz, hiszen a legfontosabb szavakat hangsúlyozzuk egy mondatban (azaz nem a névmásokat, elöljárószókat, stb.). Az intonáció és a ritmus már több fejfájást okozhat, és sokszor megfoghatatlannak tűnik a nyelvtanulók számára. Szerintem ha intonáció szempontjából egy jelenséget (melyek közül a legfontosabb a kérés (pl. Could you…?)) megértettünk, elsajátítottunk és bátran használunk, sokkal könnyebben fog jönni a többi.  

A kiejtésünk pedig sokat javulhat sok-sok hallásértéses feladat, filmnézés vagy zenehallgatás segítségével. De magunk se legyünk restek gyakorolni – a legjobb (brutális, de hatékony) módszer saját beszédünk, szavaink, mondataink rögzítése és összehasonlítása a helyes verzióval.

Idegennyelv-tudás = a nyelvtan helyes alkalmazása szóban? Most már tök jól értem - sóhajtanak tanítványaim egy kis nyelvtanozás után -, de az tuti, hogy beszéd közben semmi sem fog eszembe jutni, és el fogom rontani. És számtalanszor hallom azt a panaszt is, hogy valaki retteg megszólalni, szerepelni (a nyelvórákon), mert attól fél, hogy hibát vét és kinevetik.

Érdekes, hogy a legtöbben ilyenkor nyelvtani hibára (vagy az angol esetében a kiejtés elvétésére) gondolnak, pedig a kommunikáció sikerességének szempontjából ez sokszor egyáltalán nem számít (míg másfajta, a megértést gátló, vagy az udvariasság szabályait megszegő hibák igen). Valóban fontos lenne nyelvtanilag tökéletes mondatok alkotása? Azért tanulunk nyelvet, hogy az ilyen típusú feladatokat

She … her hair cut yesterday

•             a. had
•             b. made
•             c. took

meg tudjuk oldani? Vagy azért, hogy kommunikáljunk (beszéljünk a pincérrel, reklamáljunk a hotelban, információt szerezzünk, vicces bögrét rendeljünk, haverokkal levelezzünk, üzleti felekkel tárgyaljunk, eredetiben olvassunk szépirodalmi szövegeket stb.)? Mert ahhoz, hogy ezekre a dolgokra képesek legyünk idegen nyelven, nem feltétlenül szükségesek a nyelvtanilag helyes mondatok. Az a fontos, hogy megértsenek minket, ehhez pedig nem kell hibamentesen beszélnünk.

A legtöbb nyelvtani feladattal ellentétben a valós kommunikáció mindig egy adott, a partnerek számára ismert szövegkörnyezetben, ún. kontextusban történik. A kontextus pedig elképesztően sokat segít abban, hogy megértsék, mit mondunk, vagy mi felfogjuk, hogy mit mond a partnerünk. Tegyük fel, hogy Bruce Willis bemegy a Rákóczi téri trafikba, és annyit mond: kérni, cigi. Ez a mondat elég távol van a nyelvtani helyességtől, de Joli néni rá fog jönni, hogy Bruce cigarettát szeretne vásárolni. (Elméletileg az is lehetséges, hogy lejmolni, de ebben az esetben, amikor a trafikosnő a davidoffos dobozért nyúl, a világsztár elkezdene tiltakozni, és Joli néni számára rögtön világossá válik a helyzet.) Ugyanez a mondat egy nyelvvizsgatesztben nem fordulhatna elő...

De képzeljünk el valamilyen hasonló szituációt angolul. Mondjuk meg akarjuk hívni a csinos és kedves Amandát moziba, és kávézás közben, spontán, keresetlenül megkérdezzük: Did you see The Avengers? A következő pillanatban eszünkbe jut, hogy húdeciki, Present Perfectet kellett volna használni! Ez így is van, ám 1. Amanda valószínűleg (hacsak nem ufó, és nincs tisztában az udvarlás szabályaival) érti, hogy a kérdés voltaképpen egy meghívás bevezetése 2. ha egyébként nem vagyunk szimpatikusak Amandának, a Present Perfect helyes alkalmazása sem ment meg minket, ha pedig tetszünk neki, akkor mindegy, hogyan mondjuk, a lényeg, hogy cselekedjünk 3. Amanda legfeljebb egy röpke pillanatig foglalkozik a helyes/helytelen igeidő gondolatával, hiszen azzal lesz elfoglalva, hogy válaszoljon.

Tehát nyugodtan vállaljuk fel nyelvtani hibánkat, hiszen a lényeg a megértés! Persze ez nem azt jelenti, hogy felesleges a helyes nyelvtan elsajátítására törekedni, hiszen minél árnyaltabban, pontosabban akarjuk kifejezni magunkat, annál fontosabb bizonyos nyelvi jelenségek ismerete. Az olasz taxisofőrrel beszélgetve nem számít, hogy használjuk-e a Present Perfectet, azonban ha egy marketingkampány sikerét szeretnénk bebizonyítani, már szükségünk lehet rá.

És vigasztaljon minket az is, hogy a nyelvtani tudásunk fokozatosan mélyül: míg angoltanulmányaink elején a kérdőszórend, első németóráink után a névelők különböző esetei miatt bosszankodtunk, ezek a problémák fel sem merülnek középfok tájékán – ott ugyanis egészen más gondjaink támadnak.  

Nyelvtanárként annak vagyok híve, hogy az igeidők elnevezéseinél inkább az angol változathoz ragaszkodjunk. A magyar fordítás ugyanis sokszor félrevezető lehet: mi az például, hogy folyamatos? A tanítványaim talajdonképpen joggal mondják, hogy de hát ők folyamatosan, mindig is kávét isznak reggelente! Pedig azt a kezdő nyelvtanulók is tudják, hogy I drink a cup of coffee every morning, s nem pedig I'm drinking a cup of coffee every morning. 

Nem is ezek az esetek okoznak gondot, a present continuoust és a present simple-t megkülönböztetni voltaképpen gyerekjáték: ha a beszéd pillanatában történik a cselekvés, akkor continuous, ha a cselekvés általában igaz, akkor simple. Azonban van egy határmezsgyéje a két igeidőnek, ahol sokkal nehezebb dönteni. Sajnos a present continuoust használhatjuk olyan esetekben is, amikor a cselekvés nem feltétlenül zajlik a beszéd pillanatában, pl.: I'm learning to fly - ami elhangozhat úgy is, hogy épp a szaunában ülök, de valakinek azt mesélem, hogy repülésleckéket veszek.

Akkor most hogy van? A present continuoust bizony akkor használjuk, amikor számunkra, a beszélőknek az a fontos szempont, hogy egy cselekvés éppen FOLYAMATBAN van. És folyamatban lehet az, hogy

• I'm living with my parents (because I split up with my girlfriend a month ago).
• I'm reading War and Peace (mert folyamatban van az olvasása, vagyis feltételezem, hogy egyszer végzek vele), de
• I read the Bible (mondjuk minden vasárnap, tehát ez egy szokásom, most nem úgy tekintek a Bibliára, mint egy könyvre, amit el lehet olvasni)
• I'm studying French at the university (vagyis folyamatban vannak a tanulmányaim, melyeknek ebben a formában végük lesz), de
• I study French history (mely így azt jelenti, hogy valakinek az a hivatása, hogy a francia történelmet tanulmányozza)

Tulajdonképpen ugyanazt a cselekvést kétféle igeidővel is lehet mondani, minden attól függ, hogy éppen mi a fontosabb szempont. Tegyük fel, hogy a haverunkkal beszélünk telefonon, akitől megkérdezzük, hogy át tudna-e ugrani megszerelni a radiátort. Ő pedig azt mondja: Sorry I can't, I'm having a flying lesson. You know, I have a flying lesson every Wednesday.

Tehát felejtsük el azt, hogy folyamatos, s ha már magyarul muszáj lennie valami fogódzónak, legyen az, hogy folyamatBAN van!

Az alábbi probléma általában sok fejfájást okoz a nyelvtanulóknak, ám most ajánlunk egy pofonegyszerű módszert, amivel gyerekjáték lesz kikövetkeztetni a helyes formát!

Amikor az angolban két ige találkozik, háromféleképpen lehet őket egymáshoz kapcsolni:

1. a második ige -inges alakban áll: Demeter likes dating with Amanda.

2. a második ige a to után, ragozatlanul (ez az "infinitive" alak) követi az elsőt: Demeter hopes to date with Amanda. 

3. a második ige közvetlenül követi az elsőt (vagyis to nélkül): Demeter's wife doesn't let him date with Amanda. Ebből a fajtából nagyon kevés ige van (ilyen még a make somebody do something), itt nincs is sok dolgunk. 

Viszont hogyan lehet megjegyezni, hogy egy ige az első vagy a második csoportba tartozik? Van egy egyszerű módszer, amely majdnem 100 %-osan működik: nézd meg, hogy a két ige egymáshoz képest elméletileg milyen sorrendben következik (vagy következne) be! 

A to + infinitive-es igék esetében az első ige következik be először és a második másodszor: Demeter hopes to date with Amanda - Demeter remél, és aztán randizik Amandával. Játsszuk végig még néhány példán: Demeter agreed to date with Amanda on Sunday. Először egyeztek meg a vasárnapban, majd aztán randizott a szépreményű pár. Demeter refused to date with Amanda. Itt ugye a visszautasítást a valóságban nem követte randi, de világos, hogy az elvi sorrend mi lett volna... A legtöbb ilyen igénél működik ez a logika: choose, dare, expect, offer, promise, want, stb. (És néhánynál azért sántít vagy nem ilyen egyértelmű pl. manage, seem.)

Az -inges igéknél viszont a hátul álló ige következik be hamarabb, de legalábbis egyszerre történik a kettő: Demeter likes dating with Amanda - Demeternek már randiznia kellett Amandával ahhoz, hogy ez tetsszen neki. Vagy Demeter finished dating with Amanda - Demeter randizgatott Amandával, majd abbahagyta.

Ez a különbség kristálytiszta logikával látszik, amikor olyan igéket nézünk meg, amelyek -inggel és to + infinitive-vel is állhatnak, de mást jelentenek:

1. Demeter remembers dating with Amanda - 2. Demeter remembered to date with Amanda.

Az első esetben Demeter éppen az íróasztalánál ül, kibámul az ablakon, és sóhajtozva nosztalgiázik: visszaemlékszik arra az időszakra, amikor randizott Amandával - ami természetesen hamarabb történt meg, mint az emlékezés! A második esetben viszont kb. arról van szó, hogy Demeter nem felejtett el randizni (és a nem felejtés hamarabb következik be, mint a randi maga). 

Ugyanígy működik a forget és a stop is:

Demeter forgot to date with Amanda (Sajnos itt viszont elfelejtette a randit, úgyhogy el se ment, de a randi elméletben a felejtés után következett volna be) - Demeter forgot dating with Amanda (Ez kb. olyasmit jelent, hogy elfelejtette, hogy randizott-e Amandával)

Demeter stopped dating - Demeter stopped to date: az első esetben Demeter abbahagyta a randizást, a második esetben azért állt meg, hogy randizhasson.

Ugye, milyen egyszerű?

Mindenki ismeri a klasszikus módszert: idegen szavak bal-, magyar megfelelők jobb oldal, egyiket letakarni, félhangosan magunk elé mormolni... Hát nekem könnyek szöktek a szemembe az ásítástól, akárhányszor ránéztem arra a szürke szótárfüzetre. És a kétoszlopos módszer ráadásul nem is mindig hatékony, legalábbis sokszor kevés, ha csak a két szó van egymás mellett.

Viszont ha több információt és egy kis izgalmat viszünk szótárfüzetünk vezetésébe, sokkal hatékonyabbá válhat a szótanulás! Ez csak látszólag időigényesebb, valójában több szót és hosszabb ideig fogunk tudni megjegyezni. 

Lássuk, hogy mi mindent kell tudni, mi mindent érdemes lejegyezni a szótárfüzetbe (angol példákat fogok hozni, de a legtöbb pont érvényes más idegen nyelvre is):

• a szó szófaját: itt van például az a szó, hogy text. A főnévi jelentése az, hogy 'szöveg', az igei jelentése pedig az, hogy 'sms-ezni, sms-t írni'. Most mondhatnánk azt, hogy a szófaj látszik a magyar megfelelőből - de ez nem mindig igaz! Ott van például a late szó, ami azt jelenti, 'késik', azaz magyarul egy ige, angolul viszont melléknév! Ha a szófaj benne van a szótárfüzetünkben, azt is tudjuk, hogy lehet a szóval mondatot alkotni, hiszen ha melléknév, akkor csak a létigével állhat: I am/was late.
• a kiejtését: talán mondanom sem kell, hogy az angolban ez mennyire fontos. Szóval mindegy, hogyan, lehet persze fonetikai jelekkel, vagy akár magyar betűkkel, de legyen ott, hogy vedzstöböl! És ha nem vagyunk biztosak egy szó kiejtésében, inkább mindig ellenőrizzük - ma már nagyon sok szótárnak van hangos része, nem is kell hozzá ismerni a fonetikai jeleket. Viszont nagyon nehéz megszabadulni egy rosszul rögzült szótól.
• ne csak szavakat, hanem kifejezéseket is írjunk bele! Ideális esetben minden szóval írnánk egy személyes mondatot, hiszen így sok minden kiderülne egy szóról. Tegyük fel például, hogy az angry szót akarjuk megjegyezni a következő, saját személyünkre szabott mondattal: Mérges voltam a gumipatkányomra, mert túl sokat evett reggelire. Ha lefordítjük a mondatot angolra, mindjárt kiderül, hogy utána kell néznünk: milyen elöljárószóval áll az angry. És akkor rájövünk: I was angry with my rubber rat because he'd eaten too much for breakfast. Vagy egy nagyon egyszerű példa: ha pl. azt írjuk le a füzetbe: my uncle is a waiter (és mondjuk tényleg az, vagy egy sznob iskolaigazgató, és akkor tudunk ezen a mondaton röhögni), 3 legyet ütünk egy csapásra: uncle, waiter, és remélhetőleg arra is emlékezni fogunk, hogy a foglalkozások elé kell a határozatlan névelő, az a/an.
• ha tematikus csoportokat csinálunk, sokkal jobban emlékszünk a szavakra - csináljunk egy-egy oldalt a zöldségeknek, az utazással, a rákászással, pasizással kapcsolatos szavaknak.
• rajzolhatsz is! használj színeket, ábrákat - ha például a testrészeket akarod megtanulni, feltétlenül rajzolj pálcikaembert.
• ne írj fel olyan szavakat, amikről úgy gondolod, hogy később nem lesz rájuk szükséged, szíved joga nem megjegyezni, hogy van a brokkoli angolul. Vagy a jégeralsó.

Tulajdonképpen a lényeg az, hogy ne elégedj meg a passzív magolással, hanem csinálj valamit a szavakkal. Sokkal gyorsabban fog menni a szótanulás!

A magyar nyelvtanulók számára az igeidők okozzák a legtöbb fejtörést. A Present Continuous és Simple még talán rendben van, na de a Present Perfect? Az aztán tényleg mifánterem-kategória. Az alábbi bejegyzésben nem fogunk pontos definíciót adni (ilyen talán nincs is), hanem a Present Perfect-életérzést írjuk körül, illetve eloszlatunk néhány félreértést.

A Present Perfect egy olyan igeidő, amiben egy múltbéli cselekvést mindig a JELEN pillanathoz viszonyítunk: azt fejezi ki, hogy egy cselekvés a jelen pillanatig megtörtént-e vagy sem, ha igen, hányszor, vagy hogy milyen egyértelmű hatása van a jelenre. (Ez most úgy néz ki, mint egy defínió, de nem az! Csak egy tétova kísérlet.)

Képzeljük el, hogy van egy ollónk, aminek az egyik szára a JELENt, a másik szára a MÚLTat jelképezi. 

Amikor londoni nagybácsink azt mondja, hogy nem rázott még kezet Barack Obamával, angolul így hangzik: I haven't shaken hands with Obama - Róbert bácsi Present Perfectet használ, hiszen a születésétől kezdve (vagy Obamáétól) a mostani pillanatig nem történt meg az esemény. Az olló MÚLT szára összezárul a JELEN szárával: 

Így aztán sok mindent, amit élettapasztalatként foghatunk fel, szintén Present Perfect-tel fejezünk ki:

• I've been to Australia two times - az a lényeg, hogy eddigi életemben, azaz a jelen pillanatig már kétszer voltam Ausztráliában (és nem az a fontos, hogy mikor, hanem csak az, hogy megtörtént az esemény) - az olló MÚLT szára ugyanúgy összezárul a JELEN szárral.
• I haven't seen Ghostbusters yet - még nem láttam a Szellemirtókat, azaz ez az esemény a mostani pillanatig nem történt (még) meg. Itt is összezárulnak az ollószárak.

Viszont abban az esetben, amikor Róbert bácsi Kennedy-ről kezd el beszélni, azt mondja: I didn't shake hands with Kennedy. Past Simple-t, azaz egyszerű múltat használ, hiszen Kennedy meghalt 1963-ban, azaz Róbert bácsi nem rázott vele kezet a születésétől kezdve az elnök haláláig - a cselekvést tehát nem viszonyítjuk a jelenhez.

Ugyanilyen megvilágító példa, ha Róbert bácsi a házasságairól beszél. Óriási a különbség az alábbi két mondat között:

• we've been married for five years és
• we were married for five years

Az első mondat ugyanis a jelenlegi feleségére, a 28 éves Susanra vonatkozik, akivel 5 évvel ezelőtt házasodott össze, és a mai napig boldogságban, békességben együtt vannak: a MÚLT szára összeér a JELENnel. A második mondat viszont egy korábbi feleségére vonatkozik, akivel 5 évig volt házas, valamikor a múltban, egészen a válásukig: a MÚLT szára nem ér össze a JELENnel. 

Van még az az eset, amit a nyelvkönyvek úgy írnak le, hogy az "esemény hatással van" a jelenre. Ebben a formában ez megtévesztő lehet, hiszen minden múltbéli esemény, még az is, hogy a dédapánkat elvitték az oroszok, valamilyen módon hatással lehet a jelenre. Ám a Present Perfect esetében a hatás annyira egyértelmű, hogy az eredmény szemmel látható, például amikor Róbert bácsi azt mondja, hogy I've broken my arm, akkor biztos, hogy a karja még gipszben van, míg ha azt mondja, I broke my arm, akkor biztosak lehetünk benne, hogy már meggyógyult:

Ez tulajdonképpen hasonló ahhoz, amikor egy esemény annyira nemrég történt, hogy az már majdnem a jelen: Uncle Robert and Susan have just arrived, ami azt jelenti, hogy kb. még a cipőjüket sem vették le, vagy a nappaliban feszengenek, mert még nem ültek le sehova. De aztán vacsora közben Róbert bácsi a telefonjába azt fogja mondani: We arrived half an hour ago - ebben az esetben az esemény egy múltbéli időponthoz (fél órával ezelőtt) köthető, és ebben az értelemben nincs köze a jelen pillanathoz!

Most már talán érthető, hogy a Present Perfect nevének magyar fordítása, a befejezett jelen, szintén félrevezető. Hiszen épp a múltbéli, lezárt (angolul completed) cselekvésekre használjuk a Past Simple-t. (Emlékezzünk az I broke my arm mondatra: a gipsz lekerült, a cselekvés lezárult a múltban, tehát Past Simple!) Egy Present Perfectben levő cselekvés persze ettől függetlenül lehet befejezett, de nem ez a fő szempont, hanem az, hogy a cselekvés megtörténtét a jelen pillanathoz viszonyítjuk.

Igazi karácsonyi meglepetéssel készültünk erre a napra: különböző képeslapok segítségével többször is boldog ünnepeket kívánunk olvasóinak, ami által természetesen nekik is felkínálódik a lehetőség, hogy maguk is hasznosítsanak egy-egy ötletet a Lingwing legkúlabb, legszellemesebb vagy éppen legborzasztóbb internetes karácsonyi üdvözlőlapokat tartalmazó gyűjteményéből.

A teendő tehát:

1. klikkelj a linkekre, és sütkérezz a Lingwing feléd áradó karácsonyi szeretetében
2. ha tetszik a képeslap, küldd el szeretteidnek vagy ellenségeidnek, hogy ők is sütkérezhessenek
3. miközben - hiszen az instrukciók általában angolul vannak - természetesen gyakorolsz angolul is

Van például Chatty Santa, aki felolvassa karácsonyi üzeneted. Illetve Lingwing jókívánságait. Zseniális az öregfiú, folyton mosolyog és nagyon amerikai-karácsonyi-filmesen néz apró szemeivel. És nem csak angolul tud, hanem például hollandul is, meg arabul, kínaiul, dánul, franciául, németül, görögül, stb., összesen 20 nyelven. 

A TB9's Interactive segítségével vicces karácsonyi történeteket írhatunk - a módszer ismerős lehet a Lingwing olvasóinak: nekünk csak különböző szófajú szavakat kell beírnunk, amiket a program beilleszt egy történetsémába, és máris kész a mesénk! Ez ugyan nem képeslap, de a megfelelő szavak megadásával nagyon vicces és személyes is lehet. A Lingwing történetét lásd a bejegyzés alján. 

A Lindt mackójának segítségével is kívánhatunk boldog ünnepeket. Ő hóembert is tud építeni, meg kakaót inni...

A fentiekhez hasonlóan itt is a beírt üzenetünket mondja el valamilyen karácsonyi karakter. Ez az oldal azért a kedvencem, mert üzenhetünk Mrs Santa Claus segítségével is, és akár hatalmas szőke parókát is rakhatunk a fejére vagy rocknagymamásan is öltöztethetjük. Csak azért nem tud a Lingwing külön üzenni az olvasóknak, mert csak emailben lehet megosztani.

Ha feliratkozunk a Phrase Finder oldalán található ingyenes hírlevélre, minden héten a postaládánkban landol egy e-mail, aminek a segítségével angol nyelvű szólásokat vagy társalgási fordulatokat tanulhatunk meg. Az oldal üzemeltetője, Gray Martin igazi profi: számítógépes nyelvészetet oktat a Sheffield Hallam Egyetemen, és napilapokat, magazinokat böngészve, a BBC-t és a CNN-t hallgatva kutatja a mai nyelvben használatos vagy éppen csak elterjedőben lévő állandosult szókapcsolatokat.

A hírlevélben nem csak a kifejezések jelentését magyarázza el (a sajtóból vett vagy szépirodalmi példákkal illusztrálva), hanem az eredetét is. Tudtátok például, hogy a swan song ('hattyúdal') kifejezés abból a tévhitből ered, hogy a hattyúk, bár egész életükben némák, haláluk előtt dalra fakadnak? Már az ókori Rómában is sejtették, hogy ez merő fantazmagória, hiszen minden hattyú tud rikácsolni (ha énekelni nem is), azt viszont egyik sem tudja, hogy másnap meghal. De ez a legkevésbé sem zavarta a költőket, akik továbbra is nagy örömmel dobták fel verseiket ezzel a kifejezéssel (mi tagadás, tényleg szép!), így a mai napig elterjedt maradt.

Kedves haladó nyelvtanuló olvasóink, élőnyelvi kifejezésekért, nyelvészeti érdekességekért és egy kis olvasásgyakorlásért iratkozzatok fel a Phrase finder hírlevelére!

A Google készítette az alábbi, inspiráló és felkavaró képeket tartalmazó videót, mely arról szól, hogy mik voltak a legkeresettebb témák 2012-ben - ami egyben választ ad arra a kérdésre, hogy mi történt 2012-ben. Elevenítsd fel az évet e videó segítségével: