Idegennyelv-tudás = a nyelvtan helyes alkalmazása szóban? Most már tök jól értem - sóhajtanak tanítványaim egy kis nyelvtanozás után -, de az tuti, hogy beszéd közben semmi sem fog eszembe jutni, és el fogom rontani. És számtalanszor hallom azt a panaszt is, hogy valaki retteg megszólalni, szerepelni (a nyelvórákon), mert attól fél, hogy hibát vét és kinevetik.
Érdekes, hogy a legtöbben ilyenkor nyelvtani hibára (vagy az angol esetében a kiejtés elvétésére) gondolnak, pedig a kommunikáció sikerességének szempontjából ez sokszor egyáltalán nem számít (míg másfajta, a megértést gátló, vagy az udvariasság szabályait megszegő hibák igen). Valóban fontos lenne nyelvtanilag tökéletes mondatok alkotása? Azért tanulunk nyelvet, hogy az ilyen típusú feladatokat
She … her hair cut yesterday
- a. had
- b. made
- c. took
meg tudjuk oldani? Vagy azért, hogy kommunikáljunk (beszéljünk a pincérrel, reklamáljunk a hotelban, információt szerezzünk, vicces bögrét rendeljünk, haverokkal levelezzünk, üzleti felekkel tárgyaljunk, eredetiben olvassunk szépirodalmi szövegeket stb.)? Mert ahhoz, hogy ezekre a dolgokra képesek legyünk idegen nyelven, nem feltétlenül szükségesek a nyelvtanilag helyes mondatok. Az a fontos, hogy megértsenek minket, ehhez pedig nem kell hibamentesen beszélnünk.
A legtöbb nyelvtani feladattal ellentétben a valós kommunikáció mindig egy adott, a partnerek számára ismert szövegkörnyezetben, ún. kontextusban történik. A kontextus pedig elképesztően sokat segít abban, hogy megértsék, mit mondunk, vagy mi felfogjuk, hogy mit mond a partnerünk. Tegyük fel, hogy Bruce Willis bemegy a Rákóczi téri trafikba, és annyit mond: kérni, cigi. Ez a mondat elég távol van a nyelvtani helyességtől, de Joli néni rá fog jönni, hogy Bruce cigarettát szeretne vásárolni. (Elméletileg az is lehetséges, hogy lejmolni, de ebben az esetben, amikor a trafikosnő a davidoffos dobozért nyúl, a világsztár elkezdene tiltakozni, és Joli néni számára rögtön világossá válik a helyzet.) Ugyanez a mondat egy nyelvvizsgatesztben nem fordulhatna elő...
De képzeljünk el valamilyen hasonló szituációt angolul. Mondjuk meg akarjuk hívni a csinos és kedves Amandát moziba, és kávézás közben, spontán, keresetlenül megkérdezzük: Did you see The Avengers? A következő pillanatban eszünkbe jut, hogy húdeciki, Present Perfectet kellett volna használni! Ez így is van, ám 1. Amanda valószínűleg (hacsak nem ufó, és nincs tisztában az udvarlás szabályaival) érti, hogy a kérdés voltaképpen egy meghívás bevezetése 2. ha egyébként nem vagyunk szimpatikusak Amandának, a Present Perfect helyes alkalmazása sem ment meg minket, ha pedig tetszünk neki, akkor mindegy, hogyan mondjuk, a lényeg, hogy cselekedjünk 3. Amanda legfeljebb egy röpke pillanatig foglalkozik a helyes/helytelen igeidő gondolatával, hiszen azzal lesz elfoglalva, hogy válaszoljon.
Tehát nyugodtan vállaljuk fel nyelvtani hibánkat, hiszen a lényeg a megértés! Persze ez nem azt jelenti, hogy felesleges a helyes nyelvtan elsajátítására törekedni, hiszen minél árnyaltabban, pontosabban akarjuk kifejezni magunkat, annál fontosabb bizonyos nyelvi jelenségek ismerete. Az olasz taxisofőrrel beszélgetve nem számít, hogy használjuk-e a Present Perfectet, azonban ha egy marketingkampány sikerét szeretnénk bebizonyítani, már szükségünk lehet rá.
És vigasztaljon minket az is, hogy a nyelvtani tudásunk fokozatosan mélyül: míg angoltanulmányaink elején a kérdőszórend, első németóráink után a névelők különböző esetei miatt bosszankodtunk, ezek a problémák fel sem merülnek középfok tájékán – ott ugyanis egészen más gondjaink támadnak.