Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nyilatkozata szerint az oktatási kormányzat szabályozná a kéttannyelvű iskolák működését. A hírverésből főként az ütötte meg a fülemet, hogy a „hazafias nevelést szolgáló, szemléletformáló” történelmet csak magyarul taníthatják majd, és a kéttannyelvű oktatás a természettudományok irányába tolódna el.
Kéttannyelvűs voltam és angolul tanultam a történelmet. Nem érzem magam ettől hazafiatlannak.
Amikor az őskorról és az ókorról tanultunk, egy amerikai tanár tanított minket, majd amikor a magyar történelem került sorra, kaptunk egy magyar anyanyelvű, angolul oktató tanárt. Vért izzadtunk, mert a kalandozások mellé kellett jegyezni, hogy raids, hogy a hűbéres a vassal és a Szent Korona a Holy Crown.
Az olvasás- és íráskészségünk, a szókincsünk pedig elsősorban (és felejthetetlenül) a történelemtanulásnak köszönhetően fejlődött rohamosan. Minden tudós és egyetemista tudja, hogy a természettudományok szakzsargonját a legkönnyebb elsajátítani, és persze ebből a körből kerülnek elő a mindennapi életben, az idegen nyelven való szövegek olvasásához leginkább nélkülözhető szavak is. Ritkán fordul elő, hogy tudnom kéne: a trigonometria trigonometry, a papucsállatka Paramecium és hogy a mészkő limestone. Szó sincs arról, hogy lenézném a természettudományokat, inkább arra utalnék, hogy Peano axiómáihoz, a gombák szaporodásához vagy a súrlódás megértéséhez szükséges szókincs annyira speciális, hogy egyrészt viszonylag könnyű megtanulni vagy megérteni, másrészt nem gyakran fontos, ha útikönyvet, bérleti szerződést, napilapot vagy regényt szeretnénk idegen nyelven megérteni.
Az angol történelemóráknak köszönhetően viszont megtanultam olyan szavakat, mint a territory, destroy, establish. Amikor a külföldieknek beszélek Magyarországról vagy a legkézenfekvőbb turisztikai látványosságokról, nem okoz gondot azt mondani angolul, hogy hét vezér, Dunántúl, Erdély, török hódoltság.
És „szemléletet” (mely szót Hoffmann Rózsa is említette) is kaptunk: egészen korán ráébredtünk, hogy a történelmet nem kizárólag magyar szemszögből lehet szemlélni, sőt hogy a népek közötti megértést sokkal inkább elősegíti, ha időnként megpróbálunk más nyelven, más nemzet, más társadalmi réteg fejével gondolkodni.
__________________________________________________________
Ui.: Belőlem aztán angoltanár lett. E pályához természetesen nem kizárólag a kéttannyelvű iskolákon és az angol nyelvű történelemórákon keresztül vezet az út. (Bár hozzá kell tennem, hogy a kommunikáció-központú nyelvoktatást először itt, a saját bőrömön tapasztaltam, és azt a bátorságot, amivel neki mertem fogni nehezebbnek tűnő feladatokhoz (hiszen például nagyjából középfokú tudással kellett elkezdenünk angolul tanulnunk), itt szereztem. Ennek ma már természetesnek kellene lennie minden iskolában…) És egyelőre nem is az a cél, hogy az országban kivétel nélkül mindenki Shakespeare-t és Economistot olvasson angolul, hanem az, hogy senkit se lehessen „eladni” külföldiül – mert egyelőre még itt van nagy lemaradásunk. Szóval a kéttannyelvű iskolák kérdése keveseket érint, de fontosnak tartottam, hogy elmondjam a saját tapasztalataim.