Gyakran még középhaladó szinten levő nyelvtanulók is habozva felelnek arra a kérdésre, hogy Do you speak English? Esetleg némi önmarcangolás után kimondják, hogy yes, de hozzáteszik, hogy a little. Vagy elkezdenek kertelni, hogy igen, de nyáron nem volt angolóra, ezért sokat felejtettek, és egyébként sem tudnak olyan jól.
Csakhogy a külföldit nem érdekli, hogy a Headway Elementary ötödik, vagy a Headway Advanced legutolsó leckéjénél tartunk-e. Senki sem várja el, hogy shakespeare-i metaforákat segítségül hívva igazítsuk útba a külföldit, vagy a New York Times újságírói stílusában vitassunk meg közéleti kérdéseket. A kérdést feltevő külföldi arra kíváncsi, hogy tudunk-e neki segíteni. „Kezdő”, „újrakezdő” és „középhaladó” szint csak a nyelvtanulás ingoványában van. Néhány hét angoltanulás után bárki képes arra, hogy bemutatkozzon, a családjáról meséljen (ha van rá igény), vagy egy külföldit útbaigazítson. Kár lenne csak azért cserben hagyni szegényt, mert nem tudjuk Erzsébet királynő elegenciájával elmagyarázni, hogy amikor az illető a carrarai márványból készült rétisas-szobor előtt elhaladt, forduljon jobbra, és a vörös téglás uszodát majd a bolgárkertészet mellett találja. A kétségbeesett külföldi valószínűleg azért is hálás lenne, ha annyit mondanánk: big bird, right.
Minél hosszabb ideje tanuljuk a nyelvet, annál több funkcióját tudjuk használni. És nem az a lényeg, hogy nyelvtanilag „helyesen” és „választékosan” beszélünk-e, azaz hibátlanul használjuk-e a Present Perfectet, vagy hogy a söpörni helyett azt mondjuk: takarítani. Egyedül az számít, hogy egy problémát meg tudunk-e oldani, és hogy közlendőnk - érthető módon - eljutott-e beszélgetőpartnerünkhöz. Így tanulunk meg idővel mindent, amire szükségünk lehet, az időjárásról való csevegéstől kezdve a vicces feliratú poló megrendelésén át egészen egy motivációs levél vagy egy esszé megírásáig.
De még akkor is, ha már betéve tudjuk az összes rendhagyó igét, tűpontosan használjuk a Reported Speech-et, és 100%-ot értünk el az elképzelhető legmagasabb szintű nyelvvizsgán (ez legfeljebb a véletlen műve lehet), nos, még akkor sem sajátítottuk el „tökéletesen” az adott idegen nyelvet. Ha nem a célnyelv országában élünk, esélyünk sincs a „perfekt” nyelvtudásra. Sosem leszünk képesek olyan árnyaltan kifejezni magunkat, vagy olyan vicceseket mondani, mint az anyanyelvünkön.
A jó hír az, hogy nem is kell. Viszont elérni azt a szintet, hogy egy adag sült krumplit kérjünk a büfében, hogy emailezzünk egy külföldi barátunkkal, vagy hogy tízezer egysorú axiális mélyhornyú golyóscsapágyat rendeljünk levélben, sokkal könnyebb, mint megtanulni a differenciálszámítást, a szerves kémiát vagy a verselemzést. Mert idegen nyelvet szerencsére csak tanulni kell, megtanulni nem. Ehhez pedig nem kell semmiféle misztikus, átlagon felüli nyelvérzék.