Írtunk már róla, hogy nem csak akkor szabad megszólalni egy idegen nyelven, amikor betéve tudjuk a melléknévragozást, az igék rendhagyó múltidejét, és bevágtuk a szókincsfejlesztő tankönyv "a gépjármű alkatrészei", valamint "a sertéshús bolti bontása" című oldalait. A kommunikáció nem csak akkor lehetséges, ha nyelvtanilag helyes mondatokat alkotunk, és a sertés-tematika is ritkán kerül elő például strandröplabdázás vagy autóbérlés során.
forrás: http://www.receptlap.hu/egy_alapanyag/serteshus_rajz_109
Tévedés, hogy ez radikálisan új felfedezés lenne: inkább csak felismerése egy jelenségnek, ami évezredek óta létezik. A hirtelen idegen nyelvű közegbe kerülő ember a tanulást nem a nyelvtannal kezdi, hanem azzal, ami számára a legfontosabb. A nyelvet spontán módon sajátítja el, célja a túlélés, a minél hatékonyabb, azonnali kommunikáció. Ha pedig nagyobb közösségek keverednek, megindul a pidzsinizálódásnak nevezett jelenség, amelynek során az eltérő nyelvű népek "helyes" nyelvtan alkalmazása nélkül kezdik használni azokat a kevert eredetű szavakat, amelyekre szükségük van a csatázás vagy a kereskedés során. Ez az egyszerű trükk egészen különböző nyelvek között is működik.
A baszk Európa legősibb nyelveinek egyike, már a római hódítás előtt beszélték a mai spanyol-francia határvidéken. Az izlandi archaikusan, elszigetelten fejlődött, az északi germán nyelvek közé tartozik, egymáshoz tehát semmi közük. Ki hinné, hogy ez a két nép egy időben mégis szoros kapcsolatba került egymással? A baszk halászok a középkortól fogva járták hajóikkal az Atlanti-óceán északi vidékét, így Izlandra is eljutottak, ahol a XVII. század elején először véres csatába bonyolódtak a helybeliekkel, majd a vetélkedés békésebb kereskedelmi kapcsolattá szelídült.
Ismert néhány XVIII. századi szószedet, ami igazolja, hogy a baszk-izlandi közvetítőnyelv olyan egészen leegyszerűsödött baszk nyelv - pidzsin - volt, amelynek szókincse latin és germán szavakkal egészült ki. Vajon milyen kifejezéseket volt ekkoriban érdemes ismerni a sikeres kereskedéshez? Úgy tűnik, olyanokat, mint "mid van eladó?", "nem veszek semmit", "adok neked kenyeret és savanyú italt", "ha Krisztus és Mária adnak nekem egy bálnát, neked adom a farkát", illetve "baszd meg". A nyelvtanra keveset adtak, még a szórend sem olyan volt, ahogyan egy igazi baszk beszélt volna. Miért? Mert ha a baszkok és izlandiak kereskedés előtt inkább megtanulják egymás rendhagyó igéit, felkopik az álluk.
A pidzsin létezéséből számunkra tehát az a tanulság, hogy a kommunikációt nem kizárólag a "helyes" nyelvtan viszi előre. Félreértés ne essék: minden nyelvtanulót arra biztatunk, hogy szépen, választékosan, "helyesen" fejezze ki magát. Ezt elérni azonban nem könnyű, és amíg megtanuljuk az "Egy három gombócos szamóca, vanília és szederfagylaltot szeretnék kérni" mondatot, végül is az "Én piros és sárga és kék fagylaltok" is megteszi, ha közben célratörően mutogatunk.
(Bővebben az izlandi baszk pidzsinről angolul itt.)
